Bendesoft’s Blog

Blog költözés

Írta: bendesoft on Szeptember 28, 2009 - 01:35

Elköltözik a blogom a http://bendesoft.hostzi.com címre. Egyszerű okai vannak: ingyé tárhely ahol nem korlátozzák a wordpressem :) Az új címen már lehet sasolni a blogom. Ez még egy ideig itt lesz dísznek, hogy az eltaláljanak az új helyre.

Posted in Általános | Leave a Comment »

Diéta restart

Írta: bendesoft on Szeptember 20, 2009 - 22:48

Ismét diétára adtam a fejem. A tavaly elkezdett diétám március elején abbamaradt. Azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal jártam csak gyúrni is. Igazán sikeresnek mondhattam a diétát, hiszen októbertől február végéig 20 kilótól sikerült megszabadulnom. Tavaly egy dolog volt ami nagyon segítette a diétámat, még pedig az hogy nem volt rendes állásom, így a havi bevétel is elég alacsony összegeket verdesett. Így nagyon meg kellett tervezni, hogy mit egyek, és persze azt már úgy hoztam ki, hogy passzoljon a diétához. Március óta meg valahogy már szartam bele az egészbe. Néha-néha még fel-fel lobbant a láng, de hamar abba is hagytam a legtöbbször. Aztán a nyáron jártam rendesen kondizni, viszont a kaját nem vágtam hozzá rendbe. Így aztán most ott tartok, hogy nehezebb vagyok mint tavaly ilyenkor. Egy valami vígasztal: a tavaly diéta elött vett gatyám, akkor épp jó volt rám, most meg övet kell hordanom, hogy ne essen le. Tehát, nem mindet sikerült zsírban visszaszedni, de így sem túl rózsás a helyzet.

3 napja kezdtem újra a diétát. Nagy akarat kell az elején, hogy ne egyek minden szart, meg rendeljek kaját. Fejben mostanában nem vagyok ott.  Mint tudjuk, a legtöbb dolog fejben dől el. Akarom eléggé vagy nem akarom eléggé? Lehet mondva csinált indokokra fogni bármit, de az igazi indokot kell megkeresni. Márciusban tört meg az akaratom, azóta sikerült csiszolni rajta egy kicsit, de még nem az igazi. Nem csak a diéta terén. A munkámra és az életem többi részére is kihat ez a dolog. Árral szemben úszni nem könnyű. Mindenhonnan csak romboló ingerek jönnek a környezetemből. Kevés pozitív inger van, azok jó része is tőlem származik :)

Szóval most fittyet hányva a világra kihívom magam egy akaraterő próbára. Küldjétek csak a negatív ingereket, én erősebb vagyok :)

Ide majdnem írtam még egy meglátjátok majd kezdetű mondatot, de nagyon nem izgat, hogy mások mit gondolnak. Magamnak tettem ígéretet és magam elött vallok kudarcot, ha nem sikerül véghez vinnem, amit elterveztem.

Még véletlen sem a szteroid miatt raktam be a videót. Az “Allright fatman, let’s do this!” mondat az ami nagyon megfogott benne.

Ehhez nem tudok mit hozzátenni: Feed the warrior :)

Erőt, egészséget! :)

Posted in Gyúrás, mylife | Tagged: , , , | 4 Comments »

Born to be slave

Írta: bendesoft on Szeptember 9, 2009 - 20:45

Posted in mylife | 9 Comments »

Egy ideje

Írta: bendesoft on Szeptember 5, 2009 - 16:38

Egy ideje már csönd honol a blogomon. Ennek jó részt az az oka, hogy mindig olyankor támadt kedvem blogolni, mikor amúgy is volt jobb dolgom. Amikor meg nem, akkor meg már nem volt motiváció. Meg sem merem nézni, mikor született az utolsó bejegyzés. Hogy mi is történt velem azóta? Hát csak néhány jelentős dolgot emelnék ki. Volt egy fantasztikus nyaralásunk. Egy baj volt csak vele: rövid volt egy kicsit. Azóta csak szopatnak a munkahelyemen.  De jövőhéttől suli, nem lesz idő bejárni. Sikerült lesérülnöm a héten, emiatt ki is hagytam a céges hétvégét. A nagy lábam ujjam integritását sikerült kicsit megbontani. A felújítási munkálatok még tartanak :D

Ez is jó rövidre sikerült. Mostanában ilyen vagyok. Tömör :)

Posted in mylife | Tagged: | 2 Comments »

Idézetek a motivációról

Írta: bendesoft on augusztus 15, 2009 - 19:55

“Valahányszor elindulsz otthonról, húzd be az állad, emeld fel a fejed, és szívd tele a tüdőd levegővel, idd be a napfényt, köszöntsd mosolyogva a barátaidat, és szívvel-lélekkel szoríts mindekivel kezet. Ne félj attól, hogy félreértenek, és egy pillanatig se törődj az ellenségeiddel. Döntsd el határozottan mi a szándékod, aztán pedig egyenesen törj a cél felé. Legyen szemed előtt a magasztos cél, amit kitűztél magad elé – és akkor egy idő múlva észreveszed, hogy öntudatlanul is megragadod azokat a lehetőségeket, amelyek vágyaid teljesüléséhez szükségesek, ugyanúgy, ahogy a korallállatka kiválasztja a tenger habjaiból mindazt, amire szüksége van. Képzeld önmagadat annak a tehetséges, komoly, hasznos embernek, aki lenni akarsz, és ez a gondolat óráról órára jobban átalakít majd, hogy saját eszményedet megközelítsd… A gondolat minden, őrizd meg e helyes lelki magatartást: a bátorság, az őszinteség, a jó kedély szellemét. A gondolkozás szinte alkotás. Minden jó dolognak a vágy a szülője, és midnen őszinte imádságot meghallgat az ég. Olyanokká leszünk, amilyenekké szívünk mélyén lenni szeretnénk.” (Elbert Hubbard)

“Az emberek nem lusták. Egyszerűen nincs olyan céljuk, ami motiválná őket.” (Anthony Robbins)

“Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”
(grönlandi közmondás)

“Életünkben leginkább arra van szükségünk, hogy legyen valaki, aki rábír, hogy megtegyük, amire képesek vagyunk.”

Posted in Általános | Tagged: | 3 Comments »

Írói krízis

Írta: bendesoft on augusztus 15, 2009 - 16:04

Már meg lettem szólva, amiért poszt kimaradozás van. Hát jelentem, hogy írói krízis van. Biztos lenne téma amiről tudnék regélni most, de valahogy egyszerűen nincs rá motiváció. Alul motivált vagyok most minden téren. Szar ez így, de majd csak kilábalok ebből a hullámvölgyből. Addig is érjétek be egy kis humorral.

cnr

partyinmypants

wtfspermin

Posted in Mókatár, képregény | Leave a Comment »

Az idő pénz

Írta: bendesoft on július 30, 2009 - 14:09

Ezért minnél több időd van, annál több pénzed lehet. Tegnap Gabesz már írt egy jó kis vindózós programról. Full globális program amivel rengeteg időt spórolhatsz meg nem csak kódolás közben. Mivel nekem elsődlegesen a kódolás felgyorsítása a cél így a gedit program tökéletesen megfelel az igényeimnek. Ha jól emlékszem a kódtöredékek (code snippets) nevű plugin nincs benne alapból, de ezt könnyedén orvosolhatjuk a következő paranccsal:

sudo apt-get install gedit-plugins

Ezek után már csak be kell kapocsolni és használni. Rengeteg nyelvhez vannak snippetek, és sajátokat is definiálhatunk. Segítségével nagy mértékben fel lehet gyorsítani a kódolás sebességét. Érdemes a gyakran ismételt kódrészletekre írni saját snippeteket. A snippetek beszúrása itt is, mint a texternél egy kulcsszó beírásával és a tab billentyű lenyomásával érhető el.

A geditet sokan lebecsülik pedig igen power cucc. Egy kis tuninggal csodaszert lehet varázsolni belőle. Gyors, bővíthető, skinnezhető. A makrók írása hiányzik belőle (ha nem csalnak az információim), de ha van kedve az embernek, akkor pythonban könnyedén írhat új pluginokat :)

Ha időt akar spórolni az ember, akkor legyen kreatív. A minap Tamásnak segítettem egy weboldalról kimásolt szövegből kiszűrni a megfelelő adatokat és ezeket egy excel táblába összegyűjteni. A jó öreg notepad++ és a makrói segítettek nekünk és így több óra munkát spóroltunk.

További lehetőségekkel írok majd még egy postot, csak még utána kell járnom pár dolognak. Addig is várom a Ti módszereteiket. Akár teljesen hétköznapi dolgokról is lehet szó.

Posted in Programozás, linux, munka | Tagged: , , | 2 Comments »

Kereső barát url-ek

Írta: bendesoft on július 26, 2009 - 12:45

A kereső barát url-ek megvalósítására több módszer is van. Én most azt fogom bemutatni, amit én használok. Ugye a google szereti, ha az oldalam.hu/jatekok.php?id=34 helyett valami ilyesmit lát: oldalam.hu/jatekok/forma1. Olyan mintha egy könyvtár szerkezet lenne de mégsem azzal valósítjuk meg.  Egy jatekok nevű fájl fogunk létrehozni ( igen, kiterjesztés nélkül) ami felfogja dolgozni, hogy éppen melyik játékot akarjuk lerkérdezni. Ahhoz, hogy ez működjön létre kell hoznunk egy .htaccess fájlt a következő tartalommal:

<Files jatekok>
ForceType application/x-httpd-php
</Files>

Itt a jatekok szöveget mindig arra cseréljük ki, mint amilyen nevű a használni kívánt fájlunk. Ez mondja meg az apache-nak, hogy ez a fájlunk egy php állomány és ezt futtatni kell. Itt csatolok egy osztályt ami némi segítséget ad az url-ek kezelésére. Ezek után a jatekok nevű fájlunkban kezelhetjük le, hogy mit kell megjeleníteni.

Használat:

$seo = new SEO_URL();
$kn = $seo->getUrlPiece(0);

A $kn változóba kapjuk meg az utolsó url darabot ami az oldalam.hu/jatekok/forma1 cím esetén forma1. Ha nem nullát adunk meg paraméternek hanem 1-et akkor a jatekok szöveget kapjuk vissza stb. Így letudjuk vizsgálni, hogy mi az amit éppen meg kell jeleníteni tartalom gyanánt. Tehát összesen 3 dolog kell hozzá: .htacces fájl amiben a megfelelő fájlról mondjuk meg hogy fusson úgy mint egy php fájl. Kell ez a bizonyos fájl kiterjesztés nélkül és kell a seourl.php fájl ami az url-ek könnyű kezelhetőségében segít nekünk.  Egy kisebb kód részletet megjelenítek példaként, a jatekok fájl egy részlete lehet:

$seo = new SEO_URL();

if($seo->getUrlPiece(0) == ‘jatekok’){
//jatekok listaja
}else if($seo->getUrlPiece(1) == ‘jatekok’){
$jateknev = $seo->getUrlPiece(0);
// jatek megjelenítése
}

Ha valami nem lenne teljesen érthető, akkor kérdezzetek nyugodtan. Ha valaki tud más/jobb megoldást az nyugodtan kommenteljen :)

Posted in Webfejlesztés | Tagged: , | 3 Comments »

The Day of Sucks

Írta: bendesoft on július 21, 2009 - 23:31

Ennek nevezném a hétfői napot. Sikeresen megtalált az összes jelenlegi munkaadóm, és mindegyiktől kaptam az osztást. Egy ideig szar volt a morálom, de hamar továbbléptem és azóta is gőzerővel melózok. A projektvezetőnk szabira ment. Megkaptam a projektjét (ami az enyém lett volna, ha vizsgaidőszakban nem vette volna figyelembe, hogy tanulni szeretnék). Rám hagyta az irodát is. Kaptam jogokat az alfesco kezeléséhez, így aztán én vagyok az akit mindenki megtalál az irodából, hogyha kicsit lassú az alfresco vagy valamiért nem megy. Ezen kívül haladni kellene a szortírozóval is mert már nagyon használnák, és haladni kellene az utazási iroda honlapjával is. Na meg itt van még a kis vidéki cég akinek folyamatosan csinálok honlapokat. Az ingatlan irodások honlapját is költöztetni kell, ők is mindig találnak ki módosítani valókat. Szóval van itt dolog bőven. Gabesz is megy szabira holnaptól, az ő projektjéből is várom a webes kérdéseket :D

Egy gyors körkép hogy mi a helyzet ezen kívül. Vasárnap lábaztunk egy fincsit. Még most is frankón érzem. Mostanában kedvenc helyem lett az erkély. A melegben ott alszok, esténként/éjszakánként ott dolgozok. Megvan az új szemüveg, újra látok :D Ma focizni voltam és még gólt is lőttem.  Ma este lehet, hogy még buli is lesz. Még meglátom, hogy mennyi sürgős dolog marad. Igazából tegnap már sikerült bebasznom. Négy és fél sörtől. Kicsit elszoktam nyehehe :) A mai napi folyadék bevitelem eddig olyan 6 liter körül mozog, amiből 4.5 tea. Próbáltam jegesen is, de melegen az igazi. Dióhéjban ennyi.

Posted in munka, mylife | Tagged: | 1 Comment »

Keményebben mint a szikla

Írta: bendesoft on július 11, 2009 - 00:00

A héten bekeményítettünk Gabesszal a kondizás terén. Küldjük neki rendesen.  Minden héten sikerül meglepnem magam. Kezdem egyre jobban azt érezni, hogy itt jó részt fejben dől el, hogy mennyit tudok. Ma volt lábedzésünk. A múlthéten 50kgba gugoltam 3-4 sorozatot. Akkor azt hittem, hogy nagyon erőlködtem. Tiszta büszke voltam magamra, hogy állom a sarat. Ma sikerült überelnem ezt. 70kg-val erőlködve de mentek a 8as sorozatok. Majdnem összeszartam magam, de megcsináltam. Jövőhéten mi jöhet még? 90kg? :D

A magában beszélős csávó ma már beszélgetést kezdeményezett velünk. Nem bírta tovább. Eddig a magában beszélésével próbálta felhívni magára a figyelmünket, de ez nem vált be. Tanácsot osztogatott nekünk, hogy hogy kell bemelegíteni a térdízületet és hogy hogy kell guggolni. Persze mi nem úgy akartuk direkt, de az tény h a bemelegítés nem volt alapos :) Erről a srácról még nem igazán írtam. Kisebb regényt lehetne írni róla mekkora “arc”. Ő az aki 30-40 kiloval nyomja a két kezes rúddal a bicepsz gyakorlatot és minden egyes ismétlés között pihenőt tart. Persze az ismétlései is szabálytalanok, de hát ő itt a menő, mert mennyivel nyomja már :) “Ez kúrva nehéz lesz…. Nem baj megcsinálom” és hasonló szövegekkel tudatja a körülötte lévőkkel, hogy ő itt van és olyan, mint a szikla. Van egy csávó aki még nála is viccesebb karakter. Ő az aki nem azért jár kondiba, hogy mások nyögéseit hallgassa. A menő barátunknak be is szólt egyszer, hogy ne nyögjön már ilyen hangosan, mert ő nem ezért jár konditerembe. Nem kellett félteni a srácot, nyomta tovább. Azóta a nyögésundoros srác fülhallgatóval jár “gyúrni”.

Szóval nem unatkozunk mi a kondiba. Furábbnál furább emberek járnak le. Lassan már nem lepődünk meg semmim. Például azon sem, hogy egy középkorú bajszos úriember a lányokkal aerobikozott. Tudta hol a helye, mert beállt leghátra. Nájsz trick :) Nekünk is ki kellene egyszer próbálni, ha már benne van a bérlet árában. Kár hogy a szoli nincs benne. Akkor már rég svédre barnultunk volna.

Gyúrós cimboráknak egy kis motivációt tartogatok ide a végére. Ne feledjétek: nincs lehetetlen, csak nem akarjátok eléggé!!! :)

Posted in Gyúrás | Tagged: , , | 6 Comments »